Régóta nem jelentkeztem már...

Illetve kérem micsoda hülye cikket bevezető mondat is ez? Szóval itt van a világ lemocskosabbul legjobb és a legjobban felépített, iszonyatosan vagány, brutális szerepjátéka, én meg itt tötyörészek, hogy régóta nem jelentkeztem már???

Na szóval: Fallout 1 és Fallout 2. Ez a két játék, főleg a 2. a világ legjobb szerepjátéka. Egyes számban írom, egy játékként kezelem a kettőt, mert a 2. rész az 1. rész egyenes folytatása. Nem nyitok vitát, ha valakinek nem tetszik, az játsszon a Candy Crush-sal. 

A történet: A világ egy atomháború következtében megsemmisült. Kivéve azokat a kék, számozott neoprén búvárruhás embereket, akik föld alatti bunkerekbe zsúfolódtak be ahol el tudták kerülni a megdöglést. Igen, atomtámadás ellen is védő bunkerekbe. Abban a bunkerben, ahol mi is lakunk, elromlik a vizet tisztító chip, és a bunkerfőnök természetesen ki másra, mint ránk bízza, hogy szerváljunk már egy újat a piacon valahol kint a veszélyes és kegyetlen, radioaktív pusztaságban. Ha megszereztük a chipet, akkor már csak a világot kell megmentenünk egy még nagyobb fenyegetéstől. Csupán ez a két feladatunk van.

Valamint a 2. részben az 1. rész főszereplőjének dédunokája vagy kije bőrébe bújva kell egy G.E.C.K. nevű aktatáskát beszereznünk, amelyből édenkert készíthető, csak folyamatosan kevergetni kell, és vizet kell adni hozzá. Ennek megszerzése után pedig már megint meg kell menteni a mocskos, bűnben, fertőben tocsogó, radioaktív világot. Ezen fő küldetéseknél viszont a jóval érdekesebb mellékküldetések valami hihetetlenül szórakoztatóak. Szinte egy élő, lélegző világot szimulál a program, a döntéseink, tetteink befolyásolják a saját jövőnket, illetve a világ jövőjét. A fő küldetést ezek a mellékszálak nem igazán érintik, de a játék végén a program leértékel, pontosabban kiértékel bennünket, láthatjuk mi lett a sorsa azoknak a helyeknek, ahol áldásos tevékenységünket kifejtettük, vagy éppen nem fejtettük ki.

A játékmenet: Van az izometrikus 3D, amelyben a legtöbbet fogunk szerencsétlenkedni, mind a mászkálás nagy része, a pofázás, felderítés, és a harc is ebben fog folyni. A látvány a korához képest még mindig egész jó, fel is lehet tupírozni rajongói modokkal - ez erősen ajánlott, mert sok bugot kijavít, és sok remek tartalmat hozzáad a játékhoz az ingyenes rajongói javítócsomag, különösen a 2. rész esetében. Az izometrikus 3D világban a legtöbb figura földbe gyökerezett lábbal álldogál a helyén éjjel-nappal, bármikor is keressük az adott szereplőt, ott lesz, hacsak ki nem nyírtuk vagy épp a történet megköveteli hogy ne lehessen ott. A helyiségekben való mászkálást úgy oldották meg, hogy ha bemész valahova, akkor eltűnik a tető, így lehet látni a benti eseményeket, illetve a karaktered egy láthatósági tojásban él folyamatosan, ha valami pl. egy faltól nem látható, akkor csak oda kell menni, és egyből látható lesz. Van egy csomó töltelékfigura, akikkel nem tudsz beszélgetni, de ha rájuk kattintasz, azért mondanak egy-két szellemeset, mint pl a Power Armort viselő karakterünktől megkérdezik, hogy megy ki klotyóra ebben a cuccban, vagy megjegyzik, hogy a Brahminok (kétfejű tehenek) különösen büdösek az év e szakaszában, valamint más, ehhez hasonló elmés dolgokat. Ha nagyon gonosz vagy a játékban, akkor még olyat is mondanak, hogy remélik, valaki elkap majd téged. 

A párbeszédek folyamán meg lehet sérteni a beszélgetőpartnerünket, lehet vele kedvesnek is lenni, sőt magas intelligenciájú és beszéd skillű karakterek jóval több dialógus opcióval találkozhatnak, mint az alacsony intelligenciájú bunkók. Ezen utóbbiak leginkább erejüket kihasználva fogják aprítani az útjukba kerülő, bőséges paradicsomléfröcskölés közepette megdöglő rajzolt figurákat. A magas intelligencia azért is fontos, mert sok olyan párbeszédlehetőséget is megnyit, amely zárva marad alacsony intelligencia esetében. A számítógépekkel való manipuláció is a párbeszédablakokban van megoldva. Nagyon erős pont a beszélgetéseknél, hogy a fontosabb karaktereknek híres színészek kölcsönözték a hangjukat, olyanok mint pl. Clancy Brown, Richard Dean Anderson, Ron Perlman

Végig lehet csinálni a játékot teljes egészében harc nélkül is, de a pusztaságban való vándorlás során elő fognak fordulni olyan véletlenszerű találkozások, ahol a harc elkerülhetetlen. A vándorlás egy külön képernyőn zajlik, ahol egy piros kereszt jelöli, hol vagyunk, valamint zöld körök jelölik a városokat - itt kérem használni kell remélhetőleg nem túl csökevényes fantáziánkat, és elképzelni, ahogy hősöd és útitársai a porral, fáradtsággal, akadályokkal dacolva, verejtékezve, vérezve küzdik át magukat a veszélyekkel teli, elátkozott, az elpusztított lelkek túlvilági sírásától gyötört pusztaságon.

Legtöbb esetben azonban mégis használni kell a harcrendszert, megjegyzem érdemes is, mert a játék a történetmesélés és a dialógusok mellett legerősebb pontja. Alapvetően izometrikus 3D-ben zajlik ez is, elsőnek egy gyengesége jut eszembe: Mintha kicsit nehéz lett volna összehangolni a döntéseink következményeit azzal, hogy egy harcban ki van ellenünk, és ki van mellettünk, ez olyan rész a játékban, amelyet talán még tovább lehetett volna gyúrni, hogy valóban tökéletes legyen. Sok esetben ha egy városban találomra megtámadunk valakit, akkor ez automatikusan az egész város haragját ránk zúdítja, még azokét is, akik a megtámadott karakter ellenségei voltak. Hogy ez eredetileg bug volt-e vagy feature, az már valószínűleg rejtély marad, talán a továbbra is folyamatosan bővülő rajongói patch ezt is ki fogja gyúrni. Mindenesetre az élvezhetőséget ez nem csökkenti.

Távolsági és közelharci fegyverek léteznek, akárcsak a valóságban, talán csak a lángszóró, illetve a shotgun képez átmenetet a kettő között. Egy támadás sikeres vagy sikertelen volta, illetve erőssége vagy gyengesége a távolságon, a terepen, a napszakon, az adott fegyver tűzerején, jellegén, használójának képzettségén, és még sok módosító tényezőn múlik, akár a papíralapú szerepjátékokban. Gyakran előfordul mellélövés is, amikor nem az kapja a találatot, akinek a támadó szánta azt, illetve olyan is, amikor simán mellétalál a lövés/ütés/vágás. Be lehet vinni testrészekre célzott támadásokat is, ha ilyenkor például valakinek súlyosan megsérül a karja, akkor nem tud már olyan fegyverrel harcolni, amelyet két kézzel kell tartani, ha a lába, akkor az a mozgási lehetőségeket csökkenti. A legborzongatóbb, hogy az ellenfelünk szemére is célozhatunk, ezzel még vakságot is okozhatunk neki, vakon pedig elég nehéz folytatni a harcot. Külön ki van dolgozva a célzási rendszer, bármilyen ellenféllel állunk is szemben, legyen az ember, robot, óriás skorpió, patkány, illetve mutáns, vagy más radioaktív sugárzás következtében létrejött hibrid gusztustalanság, rendesen ki van dolgozva a testrészre, vagy alkatrészre való célzás. A kevés megmaradt hitponttal rendelkező ellenfelek általában menekülőre fogják a dolgot. 

Az RPG-kben megszokott varázslatok helyett itt drogokkal módosíthatjuk a mentális illetve fizikai képességeinket, amelyek mind a harcot, mind a történet módot befolyásolják, ezek a drogok veszélyesek, függőséget, illetve károsodást is okozhatnak a karakterünkben ha használjuk őket. A nevük sokat elárul: Mentats, Buffout, Psycho, illetve a 2. részben a hírhedt, marhatrágyából készült Jet. A hitpontjaink helyreállítására élelmiszer, egy Stimpak nevű drog, illetve annak a Super változata használható, illetve a játékban vannak Doctor, First aid skillek is, ezek is használhatóak. Ezen kívül vannak orvosok, akiket a valóságban messzire elkerülnél, de a játékban a hitpontjaidat vagy károsodott végtagjaidat, esetleges drogfüggőségedet helyre tudják állítani, sőt műtétek segítségével még a játék elején generált karaktered alapértékeket is tudják 1-1 ponttal módosítani - ez persze pénz és időigényes mulatság.

A legemlékezetesebb momentumok számomra a helyszínek közül: A Brotherhood Of Steel, amely egy fejlett technológiát használó katonai szervezet, és amely a technológia segítségével szeretne békét és biztonságot hozni a pusztaságba. Necropolis is egészen fantasztikus, amelyet összeégett, nyomorult lények népesítenek be, és akiknek az életébe szintén be tudunk avatkozni. A Vault 13, a karakterünk otthona is érdekes, ahová visszatérve mindenki istenít bennünket, amiért láttuk a külvilágot, de pláne ha elhoztuk a víztisztító chipet is. A Children of the Cathedral a vallásos vakbuzgó fanatikusokkal, és az őket a háttérből irányító, förtelmes félig gép félig élőlény Masterrel, és csatlósaival, vagy a Military Base a mutánshadsereggel szintén felejthetlen élmény volt. A 2. részben Gecko az atomerőművel, amelyet meg kell javítanunk, a képmutató Vault City, ahol rabszolgaként dolgoztatnak embereket, de nem tűrik hogy rabszolgáknak nevezzék őket, New Reno, a bűntanya, amely egymással is háborúzó maffiacsaládok szorításában vergődik, a New California Republic, ahol a dédnagypapánknak még szobrot is állítottak, és persze a végső helyszín, az Enclave Frank Horrigannal, aki valóban eléggé horrorisztikus. 

Ahol a játék nem dörgöli az orrod alá mi történik, azt a fantáziád kiegészíti, mint egy jó könyvnél, vagy filmnél.

Ha tetszett a Mad Max sorozat, ki ne hagyd ezt a játékot. Ha nem szeretsz olvasni, nem valószínű hogy tetszeni fog, de elképzelhető. Ezen kívül a hangulat nyomokban tartalmaz némi spagettiwestern beütést, valamint jó adag sci-fi elemmel, akasztófahumorral, szóviccel,  hátborzongató zajokkal, híres filmekre való utalásokkal fűszerezett. Régivágású anyag, de szerintem egyetlen RPG sem szárnyalta  még túl az összetettségét, az érdekességét, és a játszatóságát. Már nincs más hátra mint feltelepítened, nem kihagyva a rajongói modokat, és elmerülnöd a valóságot modellező, csodálatos, radioaktiv fertő világában.

War. War never changes.