A BioForge c. merénylet tettesei az Origin nevű maffiatársaság soraiból kerültek ki. 1995-ben próbálták meg rászabadítani az akkori gamervilágra ezt a rémálmot, több-kevesebb sikerrel. Lett volna Bioforge 2 is, de mivel az első rész nem hozott eleget a konyhára, ezért a 2. rész fejlesztését az Origin leállíttatta. Állítólag valahol még a kezdeti tervek is megvannak. Nem volna rossz, ha valaki gyártana egy folytatást, hiszen az első rész valami olyasmi volt, amelyet sem előtte, és tudtommal sem utána nem csinált még senki. 

A játék azt mondanám, 1/3 akció, 1/3 kaland, és 1/3 puzzle- kellemesen ötvözi a 3 műfajt. Helyenként vannak idegesítő problémák, amikor  egyes helyszíneken a fix kameraállásoknak köszönhetően nem lehet elég jól látni lényeges pontokat, dehát ez ugye megint csak nem bug, hanem feature. Meg a nehézkes irányítás, amely az Alone In The Dark irányvonalat követi, illetve fejlesztette tovább. Az erőszakot nem lehet teljesen kikerülni, nem minden esetben elengedhetetlen, de legtöbbször szükség van rá a továbbjutáshoz. Érdekes, hogy az akkori trendnek megfelelően nem zsúfoltak bele mindent a játékba, hanem egy csomó, a történet szempontjából lényeges információt a dobozos játékhoz adott, nyomtatott használati utasításban mellékeltek. 

A játék elején annak lehetek szemtanúja, ahogy főszereplőm akarata ellenére a Daedalus nevű holdra érkezik, majd a pajkos tekintetű perverz tudós, Dr. Mastaba kezei között élvez ingyenes orvosi ellátást. Innentől kezdve félig terminátorrá válik és elemről működik. Ja, és persze nem tudja kicsoda, pontosabban kicsoda volt, mielőtt Mastaba és fanatikus bandája kegyetlen játékának szenvedő alanya lett. Ezt később ki lehet deríteni. Én megtettem, és ahogy az várható volt, csak egy fájdalmas, depressziós háttértörténetet találtam.

Klausztrofóbiás, kórházi lábadozós hangulatot ad már a kezdés is. Mi az hogy nyomkodom a gombokat, mint a meszes, és nem mozdul az a nyamvadt karakter? El kéne indulnom, mert remeg a föld, meg hát csak nem állhat annyiból az egész játék, hogy fekszek a hátamon. Ismerős ez valahonnan? Na aztán nagy nehezen sikerül megmozdulnom, hősöm ébredezős hangokat ad, mint aki csak aludt egy jót. Felkelésemet természetesen a kínzóeszközökkel gazdagon ellátott, lebegő, szexisen fémes hangú robotnővérke nem nézi jó szemmel, és három mondatot ismételget, amelyeket a mai napig nem tudtam elfelejteni: "Subject must stay in bunk. Recuperation is mandatory. Subject must comply with all instructions."

Mi van? Mi vagyok én, csak egy "subject"? Mikor egyeztem bele, hogy bárminek is az alanya legyek? Következő feladatom, hogy pofán rúgjam a robotnővérkémet, aki kínzóeszközei segítségével próbálja meg elérni, hogy visszahúzzak abba a nyamvadt kórházi ágyba. Néhány rúgás, vagy ütés, esetleg fejelés után a nővérke motivátora meghibásodik, és rövid ideig pattog egyik falról a másikra, majd belerepül a kórtermem ajtaján lévő kék erőtérbe, és felrobban, ezzel tönkretéve az erőteret. Ha elmulasztom a nővérke kinyírását, akkor egyrészt a kínzóeszközei segítségével leszedi a hitpontjaimat, másrészt nem tudok kijutni az ajtón. Ezek a gonosz készítők már a játék elején pusztításra kényszerítenek. Ok, a robotnővér felrobbant, a hősömet fogva tartó erőtér tönkrement, most már szabad az út kifelé. Azt gondolod, ha kijutsz a kórházas-klausztrofóbiás nyomás alól, megkönnyebbülsz? Nem, kérem ebben a játékban nincs megkönnyebbülés, maximum ha közben szünetet tartasz, és kimész a klotyóra. Depresszió van, halál van, hideg van.

Az én kórtermem mellett lévő szoba erőterénél egy levágott, véres kar fogad, amelynek szerencsétlen gazdája eszét is vesztette a kínoktól. Őt nem kell mindenképpen megölnöm, bár ő meg fog próbálni megölni engem, amikor kötelező módon be kell mennem a cellájába, és fel kell vennem néhány, a továbbjutáshoz elengedhetetlenül szükséges tárgyat. Ezek egyike a szerencsétlen nyomorult naplója, amelyet elolvasva megismerhetem tragikus sorsát. Izé...a karra is még szükségem lesz, mert az egyik biztonsági ajtón csak a kar egykori, korábban még épelméjű gazdájának az ujjlenyomata segítségével tudok átjutni. 

Nagyon ötletes rész, amikor egy, az engem előzőleg a betegágyba visszatessékelni próbáló robotnővérkéhez hasonló, lebegő robotot végre én irányíthatok- ez szintén a továbbjutáshoz feltétlenül szükséges momentum a játékban. Valamint egyfajta megelégedettséget is ad, ahogy most már én irányíthatok egy robotot, és nem egy robot próbál engem irányítani...

Itt minden és mindenki ellenséges, kivéve a Dr. Escher nevű karaktert, aki nőből van, de vérezve haldoklik. Vele jót kell tennem, ebben a játékban szokatlan módon ez a továbbjutáshoz szintén muszáj. Megmenteni persze nem tudom. Hát még jó hogy nem. Azt gondoltad, ebben a játékban szerelmi szálat fogsz majd találni? Persze, ő lesz a hercegnő, akit jól megmentesz majd, aztán még a végén kevésbé lesz depressziós a hangulat? Kacagnom kell, ez nem az a játék. 

A feladatom alapvetően az, hogy elhúzzak erről a szörnyű helyről. Ehhez néhány dolgot a bázison kívül, a szabad ég alatt is tennem kell. Persze a játék atmoszférájához illeszkedve a szabad ég alatt is ugyanolyan depressziós a környezet, mint bent, védőruhát kell viselnem, amit nem csak úgy felveszek, hanem beállok egy fülkébe, amely úgy csapódik rá a csóró karakteremre, mintha valami szörny fogakkal teli szája csukódna rá, hogy aztán a védőruhát rászerkesztve kiköpje az anélkül azonnali halált okozó szabad ég alá.

Az általam lelőtt és a savas zöld tó közepébe zuhant űrhajó legénységének utolsó túlélőjével való kényszeres találkozásnak sincs jó vége. Az űrhajóba muszáj bemennem a továbbjutáshoz szükséges tárgyakért. A túlélő kapitánnyal muszáj találkoznom, aki közli velem, hogy amikor lelőttem a hajót, a legénysége még a hibernációban elpusztult. Hát...bocsi, mondanám neki, de reménytelen a helyzet. Azt gondoltad, majd barátságos lesz, és együttműködve kijuttok a holdról? Nem kérem, itt ölni kell. Nem lehet kikerülni az egyikünk haláláig tartó harcot. Magányos maradsz, senki sem áll melléd. Ráadásul mind a beszélgetés és az azt követő verekedés közben a háttérzajt a közelben lévő, a savtóban fürdőző küklopsz-szerű szörnyeteg ordítozása adja. Hátha a szörny barátságos lesz legalább...de nem, őt is ki kell nyírnom mégpedig a lezuhant űrhajó fedélzeti rakétavetője segítségével.

Hősöm verekedés közben Guybrush Threepwoodhoz hasonlóan még be is szólogat, azzal a különbséggel, hogy itt arcade módon megy a bunyó, és a sikeresen bevitt találatokkor rövid elméleti oktatást is tart éppen összegörnyedő vagy hanyatt eső ellenfeleinek. Valamint az, hogy a beszólások nem igazán egymás ugratásai, ahogyan a Monkey Islandben, hanem keserű, maró gúnnyal terheltek. 

Összességében a játék fantasztikusan jó, ha megbocsátod neki, hogy öreg már, és nagyon pixeles a karaktered meg az ellenfelek 3D grafikája, meg az irányítása is nehézkes. De micsoda hangulata van, micsoda forradalmi játékelemek jelentek meg benne! A motion capture a játék megjelenésének idején még nagyon új volt, és itt már használták. Jól felépítettek a helyszínek, nagyon érdekes, ahogy a karakterekről a különböző számítógépeken lévő adatbázisokból lehet plusz információkat kiszűrni. Változatosak a puzzle-ok is, különösen ötletes az a szoba, amelyben lebegek, forgok, és a fegyveremmel lővöldözve tudok haladni. Ilyet a Mézga család kezdőképsorán kívül nem emlékszem, hogy valaha láttam volna.

A BioForge egy szörnyen nyomasztó hangulatú alkotás. Nem igazán félelmetes, egyáltalán nem ijesztő, de nagyon hideg, sötét, és depressziós. A készítőkkel valami szörnyűség történhetett, nagy valószínűséggel gyerekkorukban mindegyiküktől ellophatták a kakasos nyalókájukat. Jó, persze, tudom, hogy tényleg sok nagyon fájdalmas és igazságtalan dolog történik a világban. A készítők Ken Demarest bandavezérrel az élen valószínűleg valamiféle nagy igazságtalanság áldozatai lehettek, mert a játékból erőteljesen árad a csalódottság, a kiábrándultság, a düh érzése. A karakter és az összes többi szereplő a gonosz Dr. Mastaba áldozata. Valami végleg, helyrehozhatatlanul elromlott, meghalt, tönkrement. Mastaba tönkretette az életemet.

Amikor elmented az állást, vagy a rémálom folytatás után kiáltó végéhez érsz, és a hősöd végre elhúz az elátkozott holdról, felkelsz a gamer székedből, körülnézel, és boldogság tölt el, látva, milyen szép kék az ég, és zöld a fű a játékon kívül, a valóságban. Ekkor viszont eszedbe jut, hogy el kell kapnod Dr. Mastabát, aki annyi szenvedést okozott neked meg másoknak is, és akit végül eddig nem tudtál megállítani...

Még jó, hogy a GOG konzerválta ezt a depressziós rémálmot. Úgy döntöttem, nem fogok a játék történetében átélt szenvedésről beszélni. Inkább csak az abban elrejtett nagyon kevés szarkasztikus humor kis boldogságáról beszélék majd, ha ugyan kérdi ezt majd tőlem valaki. S hacsak magam is el nem felejtem.

"Éssss....Mikó?"- Ahogy Szalacsi Sándor, a sapkaviselési tudományok doktora mondotta egykor. Hát igen, akkó. Nem most volt, amikor az említett bácsi részegen való szövegelését megörökítő video harmincezer vagy háromszázezer rajongóval is rendelkezett. Harmincezer, vagy háromszázezer, ahogyan akkor ezt Sándor bácsitól megtanulhattuk, végül is mindegy.

Node a K240 c. Amigás legenda még ennél is sokkal régebbi. Annyira régi, hogy voltam vagy 22 éves, amikor esténként gyűrtem. Nehéz időszak volt az életemben, amikor a K240 világába menekültem, olyan volt nekem a K240, amilyen az alkoholistának az alkohol. Alig vártam, hogy az akkori naivan és tudatlanul felvállalt tevékenységem napi részének befejezésével bezuhanhassak szeretett Amiga 500-asom elé, és belefeledkezhessek ebbe a csodába. Hogy miért nevezem csodának? Azért, mert rendkívül összetett, de átlátható. Azért, mert izgalmas, és végtelenszer újrajátszható. Azért, mert nincsenek benne felesleges, vagy unalmas részek, mindent ki kell használni a győzelemhez. A 4X műfaj egyik előfutára, ha az összképet tekintem, akkor azt kell mondanom, összetettség szempontjából a Master of Orion 2 c. remekművet is szinte felülmúlja. Persze az utóbbinál több dolog van, ami jobban ki van dolgozva, pl. a gazdaság,  az idegenekkel való érintkezés, az űrcsaták, de az összképet, és az akkori technikai lehetőségeket figyelembe véve én a K240-et mondanám jobbnak. A Fragile Allegiance c. remake nekem nem igazán tetszett, azaz nem volt annyira remek, több olyan dolog hiányzott belőle, amelyet az eredetiben nagyon szerettem.

Nehézségi fokozat nincs, a multiplayert felejtsd el, a gép annak megfelelően fog megizzasztani, amilyen ellenfelet választasz. Minden ellenfél egyedi épületekkel, jellegzetességekkel, és stratégiával rendelkezik. Nekem nagyon tetszik pl. a legnehezebb ellenfél, a Swixaran nevű idegen faj elleni harc, legyőzésüknek egyetlen módja a fő aszteroidájuk láthatóvá tétele, azaz a körülötte lévő aszteroidákon lévő álcázóberendezések felszámolása. Szerintem a maga idejében ez egy óriási ötlet volt.

A játékmenet valami fenomenális szerintem. Először is van egy aszteroidád, melyen egyetlen épület van kezdetben, egy szocreál zöld műanyag játékra hasonlító izé, amelynek stílusosan C.P.U. a neve, és amely elsősorban arra szolgál, hogy a Tetracorp nevű nem gonosz társaság megbízásából bányászni érkező 50 telepes ne dögöljön meg azonnal, hanem kibírja, amíg beépíted az aszteroidádat. A tennivalóid: Építkezés, bányászat, az ellenség felfedezése, majd megsemmisítése. Érdekesség, hogy a sorrend nem egészen írható le így, mert több dologra kell egyszerre figyelned.

A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz- itt sincs ez másképp. A pénz egyedi módon nem egyszerűen csak van, hanem szét kell osztanod attól függően, mire szeretnéd elkölteni azt. Ahogy a képen látható, építkezésre, űrhajókra, hírszerzésre, és rakétákra fordíthatod nehezen összekuporgatott galaktikus bankjegyeidet. Tehát először is fel kell fejlődni gazdaságilag. Pénzed lehet lakatlan aszteroidák felfedezéséből, a kibányászott ásványok eladásából, a telepeseid által fizetett adóból (ez eleinte jelentéktelen, de pár száz telepesnél már sok), és persze az ellenséges aszteroidák felfedezéséből, illetve az azokon a lábukat megvetett nyálkás, gonosz idegen lények brutális meggyilkolásából. 

Az épületek funkciója jócskán összetett: Van lakóépület, rendőrség, kórház, radioaktivitás szűrő, több típusú energiafejlesztő, több típusú bánya aszerint, milyen érceket tudnak bányászni, és persze raktár, ahol a kibányászott érceket tárolod. Van olyan érzékelő, amellyel fel lehet fedezni a közelben lévő aszteroidákat (Érdekes csavar, hogy ez ugye a hírszerzés kategória lenne, de maga az épület az épületekre fordított költségvetésből építhető meg.). Van kaja-, pia-, levegőtermelő egység is, valamint űrhajóépítő, flottavezérlő, kém műhold építő (ha jól emlékszem, a pénz elosztásának "intelligence" kategóriája  csak erre használható), rakétatároló-és kilövő, többféle föld-levegő ágyú, sőt még olyan egység is, amellyel aszteroidád mozgását irányíthatod. Kisebb űrhajókat  az aszteroidán felhúzott gyárral tudsz építeni, ilyen pl. a Scoutship, amely a szintén az aszteroidán lévő hangárból indul, valamiért a tengelye körül forogva. A Scoutship segítségével távolabbi aszteroidákat is meg tudsz találni, valamint a kis okos hajó akár azt is meg tudja mondani, milyen kibányászható ásványok vannak egy aszteroida gyomrában. Nagyobb űrhajókat (pl. a Terminator nevűt) egy külön megépítendő, az aszteroidád felett lebegő, repülő csészealjra emlékeztető, jópofa, zöld űrállomáson tudsz építeni. Ez utóbbi fegyverzettel, vagy pajzsokkal is rendelkezik, ha rápakolod azokat, mert hogy mind a hajókra, mind az űrállomásra kézzel pakolhatsz pajzsokat, ágyúkat, illetve a hajókra bombákat is.

Az időt a játék napokban méri, a jobb alsó sarokban váltakozó felirat mutatja a napok múlását. Bizonyos időközönként a Birodalom- itt nem egészen világos, hogy most akkor a Tetracorp az valami cég, vagy ők maguk a Birodalom- küld harci hajókat, szükség esetén transportert, ha bénáztál és az idegenek kinyírták a transporteredet. Bizonyos időközönként jön egy birodalmi transporter, és időzik a fő aszteroidádon. Ezt kihasználva meg tudod pakolni az aszteroidádon raktározott, és felhasználni nem tervezett ásványaiddal, amelyek közül a drágábbakért tekintélyes pénzt is fizet a szeretett Birodalom, vagy a Tetracorp, vagy ki a nyavalya. A Sci-tek nevű cég(?) is egy érdekes színfolt, akiktől az új technológiákat tudjuk megvenni nem kis pénzért. Amikor a birodalmi transporter meglátogat, akkor el is hozza neked ezeket az új technológiákat. Mondjuk lehet, egyszerűbb lett volna, ha Skype-on elküldik, de hát na. Akkoriban még viszonylag kevesen használtak Internetet, a XX. században még nagyrészt kézzelfogható tárgyakon történt az adatáramlás. 

A játék célja az ellen megsemmisítése. Diplomácia nincs, kíméletlenül gyilkolnod kell, vagy téged gyilkolnak meg. Kétféle módon lehetséges ez, a leggyorsabb a rakétás módszer: irgalmatlanul megszórod a felfedezett ellenséges bázist, majd ha van néhány hajód, vagy műholdad a szenvedő bázis környékén, elégedett vigyorral szemléled a sokféle módon okozott pusztítást, és az ellenséges kolónia szenvedését. Különösen buli a Nuclear missile, amely radioaktivvá teszi az eltalált aszteroidát, így a telepesek pusztulását idézi elő, és a Virus missile, amely találat után egy vírust szabadít el, szépen négyzetről-négyzetre felemésztve az aszteroidán lévő szabad helyet- ezt egy -láss csodát- anti-virus missile-lal lehet megállítani, de a már fertőzött területekről nem lehet eltakarítani azt. Illetve még a Mega Missile egy jópofa dolog, amely igen fájdalmas módon egyszerűen felrobbantja az eltalált aszteroidát, és mindent elpusztít annak környékén. Mindhárom rakéta esetében a "jobb adni mint kapni" szabály érvényes. Űrhajókkal is meg lehet támadni az ellen aszteroidáját, így is el tudod azt pusztítani, de a rakétás módszer olcsóbb- esetleg először érdemes megszórni, aztán egy transporterrel kiegészített flottával végezni el a maradék takarítást, majd ha érdemes, kolonizálni.

A K240 nem látványos játék, sőt szerintem helyenként kifejezetten hülyén, de inkább olyan aranyosan hülyén néz ki. Ha játszani akarsz vele, úgy kell használnod a képzelőerődet, mintha egy könyvet olvasnál. Ha készen állsz erre, akkor keress egy jó Amiga Emulátort, vedd meg a játékot eredeti floppykon (csak vicceltem), és mehet a móka. Szerintem a hirtelen hajnal beütésének veszélye azért itt nem fenyeget, de jópár kellemes órát szerezhet a játék azoknak, akik túlteszik magukat a kezdeti hajtépésen, amikor először nem tudják, mi mire való, vagy amikor a legkönnyebb ellenfél is kiporolja a hátsó fertályukat. Összességében fantasztikus játék, olyan mint Han Solonak Leia hercegnő volt. Vagy agyoncsapod, vagy beleszeretsz.

Dzsiiiiiiiiiii...DURR! Meg iiiiiiiii...CSATT! Meg ááááá...PUFF! Kb. ennyivel össze is lehetne foglalni a FlatOut c. filozofikus művet. Dehát egy cikk mégse lehet rövidebb, mint a címe, ezért írnom kéne még néhány dolgot...Jaj, mit is írjak? Úgy meg kell erőltetnem az agyamat, hogy erről a mély tartalmú játékról egy jó cikket tudjak összedobni. Viszont a kezdőképernyő megadja az ihletet! Meglátva azt, már pontosan tudod, mi következik. 

Valamikor régen még a DOS-os időkben volt egy Destruction Derby c. játék, ami pepitában ugyanaz volt, mint az itt tárgyalt FlatOut, csak jóval gyengébb grafikával, gyengébb 3d-s motorral, és techno- szerű zenével. Visszanézve egy YouTube-on talált videot, teljesen feleslegesnek tűnik az események folyamatos kommentálása. A húzós- zúzós zene szerintem sokkal élvezetesebb, mint egy technoval fűszerezett, furcsán hangsúlyozó férfihangot hallgatni, ahogy megpróbál izgatott lenni az autók összetörése felől.

A FlatOut fejlesztője a Bugbear Entertainment, magyarul Bogármedve Szórakoztatás nevű finnekből álló bűnbanda. Ha tetszett a játék, akkor küldjetek nekik levelet a "Teollisuuskatu 33, 00510 Helsinki, Finland" címre, biztos örülni fognak neki. Egyébként is: "Teollisuuskatu". Ha valaki egy ilyen nevű utcában lakik, az csak tehetséges játékfejlesztő lehet. Szerintem Bugbearék is azok, bár úgy tűnik, a FlatOut folytatásai már alulmúlták az első rész színvonalát. No, de csapjunk is bele a lecsóba, azaz a felhőtlen szórakozásba:

Itt kérem karrier mód is van, mi mást is választanék, ha nem ezt? Lehet persze csak simán állatkodni is, de a karrier mód szerintem érdekesebb. Itt pénzt kereshetek, tuningolhatom az autót, valamint achievementeket szedhetek össze. Meg is vettem egy autót, elköltöttem a maradék pénzem tuningra, aztán nézzük: Lehet simán körönkénti versenyeken száguldozni, de szerintem a legizgalmasabb és legőrültebb a távol- valamint magasugrás, amely annyiban különbözik a sportban megszokott ugrásoktól, hogy az autó üléséből, a szélvédőn keresztül kell ordítva elindulni. Sok más remek, őrült verseny is van, szerintem a legjobb az arénás őrület, amelynek a tétje szintén a szélvédőn keresztül való távozás- aki kirepül, az kérem vesztesként hullik a benzináztatta aréna porába. Na ez beteg. De nagyon szórakoztató!

Ez itt a távolugrás, ahogy emberünk a szélvédőn átrepülve az első métert teszi meg:

 Ez pedig a magasugrás, ahol hősünk épp a gonosz módon a nyaka köré került motorháztetővel szárnyal:

 De a legszórakoztatóbb mégis az arénabuli:

Természetesen minél távolabbra/magasabbra repülünk, valamint minél tovább sikerül az autónkban maradni az arénás gyilkolásban, annál több pénzt kereshetünk, amelyből aztán tovább tuningolhatjuk a két versenyszám között varázslatos módon újra éppé vált autónkat. A zene is erős pontja a játéknak, gyors, húzós, metalos muzsika. Dehát mit is várna az ember? A Jégvarázs vagy az Alkonyat betétdalát? Túrót. Metal kell ide kérem.

Összességében a Flatout egy élvezetes, jól játszató, humorban sem szűkölködő, vagány kis játék. Agyatlan száguldozás, autótörés, és a szélvédőn való kiröpködés- mi lehet ennél jobb? 

Régebben is játszottam a HOMM 3- ik részével, és igencsak tetszett. A GOG- on közzétett vásárlói kritikák is nagyon pozitívak, néhányat végignézve csupa 5 csillagos beszámolókat láttam. Ezek között volt olyan, amelyben az író megemlítette, hogy nem szereti a középkori fantasy világot, de a HOMM 3 mégis nagyon tetszett neki. Ezzel teljesen teljesen egyetértek, nekem sem tetszik a fantasy világ, de a HOMM 3 ezt feledteti velem. Úgy döntöttem, beleinvesztálok néhány dollárt, hiszen le is volt értékelve. Megjegyzem, még a rendes áráért, 10 dollárért is bőven megérte volna megvenni. Tettemet megbántam, és ugyanakkor nem bántam meg. Megbántam, hogy tegnap éjszaka odaszögezett a monitor elé. 

No és miért nem bántam meg? Erről fogok most beszélni:

A jó öreg kezdőképernyő a Heroes Of Might and Magic himnusszal a háttérben. Egyszerűen tökéletes. Gyönyörű a zene, nagyon úgy hangzik, mintha igazi zenészek, igazi hangszerekkel játszották volna fel. Igazából, ha kukacoskodó akarnék lenni, azt írnám, egy kicsit zavaros, átláthatatlan a kezdőképernyő. Ott vannak a sztori alapú Campaignok, a különálló küldetések, és a korábbi játék betöltésének funkciói. Ezt talán le lehetett volna egyszerűsíteni egy síma New Game/Load Game gombbal. Valamint az is furcsa volt nekem, hogy itt a Complete Editionban a Campaignok nehézségi fokozatban nem felülről lefelé, hanem lentről felfelé nehezednek. Ez a korábbi verzióban mintha nem így lett volna... Dehát, na ez már tényleg csak kukacoskodás, mert ami ezután jött, attól a leesett államat kellett a földön keresgélnem!

Nézzük is azt az Armageddon's blade nevű kampányt:

Ok, New game. Egy kis háttértörténet, ami kiválóan megadja az alaphangulatot. Mindig izgalmas, amikor a jók harcolnak a gonoszok ellen, amikor meg kell menteni a jót, a drágát, az értékeset valamilyen támadástól. Itt is erről van szó. Én azért a sztorit nem találtam olyan nagyon-nagyon érdekesnek, hogy betűről-betűre elolvassam, elég tudni, mit csináljak ahhoz, hogy megnyerjem a küldetéseket, így csak átfutottam. A hangulat, az izgalom így is a helyén van.  Az említett kampányban van mindjárt kezdetnek 3 hősöm is:

Be is kukkantottam az elsővel a legközelebbi városba, vagy inkább várba, ahol ez a csúnyának nem nevezhető látvány fogadott:

És az interaktív zene, az valami fület gyönyörködtető. No, de próbáljuk ki a kalandozást, pl. nézzük meg, hogy néz ki egy csata:

Ki nyer ma? Játék és muzsika (mindkettő baromi jó!) 10 másodpercben. A képernyő jobb oldalán látható familiarok ennek nem fognak örülni.

Ezen kívül még sok olyan funkció van a játékban, amelyet itt nem említettem. Mindegyik jól kidolgozott, élvezetes, jól megrajzolt. Az összkép szinte tökéletes- az egyedüli hibák, hogy néha nem látszanak kellően a tereptárgyak, illetve volt, hogy egy másik campaign-ban egy ponton beragadt két hősöm is- dehát ez ugye nem bug, hanem feature.

Ez a játék minden egyszerre amit szeretek. Ahogy Kabos Gyula mondotta volt egykor: "Ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit". Kicsit stratégia, kicsit RPG, kicsit kaland. Nem is teljesen lineáris, van egy fő küldetés, mellékszálakkal fűszerezve. A képi világ kicsit olyan, mintha egy képeskönyvet nézegetnél- szép, de a képzeletedet is kell használnod. Akciórész nincs benne ugyan de nem is hiányzik, legalábbis nekem nem. A látvány sincs túlspirázva, pont annyi, amennyi ide kell. Most hogy belegondolok, rengeteg a csata, de nincs vér- micsoda ritkaság! A Heroes sorozat többi tagja pl. a 4-es jó volt ugyan, de a történetnél végig az volt az érzésem, hogy mesterségesen van húzva-nyúzva, és a pályák direkt vannak túlbonyolítva az elég hosszú játékmenetért. Na ez a 3- asnál nincs, minden nagyon jól ki van találva. Magába szív a játékmenet, a történet, a hangulat, a zene- és azért a grafika sem csúnya. Miközben játszol, természetesnek veszed, hogy minden a helyén van, szinte minden tökéletes. 

Végül a készítő-zsenik közül néhány:

Óriási munka van ebben a műben. Nem véletlenül nevezik a sorozat legjobbjának. A 2-ik rész is nagyon jó, de a grafika kicsit rondább mint itt- igazából, ahogy fentebb írtam, alapvetően szép a grafika, itt még ez is ki van egyensúlyozva. Nagyon jó játék, ha ezt olvasod, nyomhatnánk egy online partit is!

Alig jött ki a Far cry 5, az Uborkaszoft már elkezdett dolgozni a Far Cry játékok előzményén. Valójában a Far Cry 1 főszereplője egy rossz házasság miatt vált terroristákat meg idegen lényeket  halomra gyilkoló hadigépezetté. A feledik Far Cry az első rész előtt történt eseményeket dolgozza fel, egy idősödő, elhanyagolt asszony, Juli néni szemszögéből.

A játék vérbeli FPS, ezúttal Magyarországon, egy Bivalytolnád nevű faluban játszódik.  Az első küldetés során Juli néninek  el kell mennie a vegyesbótba 10 dkg parizerért.  Kezdetben egyetlen fegyverünk egy nyújtófa, ezt használhatjuk közelharchoz, de hozzá is vághatjuk az ellenfeleinkhez. Az induláskor át kell verekednünk magunkat Juli néni unokáin, akik azzal bombáznak bennünket, milyen csokit hozzunk a bótból. A gyerekek ostromának ellenállva Juli néni kijut a ház udvarára, ahol férje fűnyíróval támad rá. Nehéz harc lesz, hiszen csak nyújtófával védekezhetünk. Többféleképpen  győzhetjük le ellenfelünket, kimanőverezhetjük, így elérve, hogy a fűnyíró 220-as kábelébe akadjon a lába, vagy leönthetjük egy vödör vízzel, minek következtében áramütést kap, de egyszerűen ki is kerülhetjük, ebben az esetben később kell vele megküzdenünk. Minél későbbre halasztjuk ezt, annál nehezebb lesz a harc. Férjünket megölni nem tudjuk, a győzelem egyetlen módja, hogy abbahagyja a harcot és elkeseredésében elmegy kommandósnak- itt kezdődik majd a Far Cry 1 története!

Bivalytolnád kegyetlen utcáin a túlélés nem könnyű, ránk van bízva milyen stratégiát választunk.  Lehet lopakodni a kertek alatt, vagy kíméletlenül átgázolni mindenkin. Használhatjuk a nyelvünket vagy a nyújtófánkat. Metángázzal működő fegyver is a rendelkezésünkre fog állni, ehhez nem kell mást tenni, mint a vegyesbótban vásárolni néhány babkonzervet, és azokat elfogyasztani. Ez főleg több ellenfél ellen lesz hasznos. Ehhez azonban az 1. küldetést, a 10 dkg parizer megvásárlását teljesítenünk kell.

Sok NPC-vel is találkozhatunk, többek között Kati nénivel, és Letyepetyelepetye nénivel, őket be is vehetjük csapattagnak, ők a sarokban ülve bukkannak majd fel. Csapatunkba bevéve őket a szóbeli támadások intenzitását tovább erősíthetjük. A játék végén a végső boss-szal, A Bivalytolnád Leon Trockij utca 99. alatt lakó Hajjagos István nevű körzeti megbízottal küzdve erre nagy szükségünk lesz.

A harcrendszer nagyon érdekes lesz, a bal egérgombot folyamatosan nyomva tartva hősnőnk magas, rekedt hangon ordítva átkokat szór a célpontra. Valahogy úgy fognak ezek működni, mint az RPG játékokban a varázslatok, különböző fajták lesznek a gyerekekre a "Takarodjál mán innen az anyád..." típusú, felnőttekre a "Száradjon ki a májad te...!" típusú átkok fognak hatni. Később a karakter fejlődésével kombinálni is lehet a nyújtófás, illetve később egyéb fegyveres támadásokat az átkozódással- ez a lesz leghatékonyabb. Verbális támadásainkat a bal, fizikai támadásainkat a jobb egérgombbal tudjuk majd végrehajtani.

A nyújtófán kívül brutálisabb fegyvereket is találhatunk, olyat mint az említett babkonzervvel működő gázfegyver, felhevíthető vasaló, fokhagymaszagú rágó, vagy 10 napos műanyag zacskóban tartott penészes kenyér.

A játék hitelessége érdekében az Uborkaszoft néhány munkatársa nemrég járt Bivalytolnádon, a szereplőket helyi lakosokról motion capture-ezték. 

Írtam egy fake-beharangozót a Half-life 3-hoz. Szándékosan igyekeztem a legelborultabb, legőrültebb dolgokat kitalálni a Half-life 3 körül zajló eseményekkel kapcsolatban. Figyelem, az egész irományt a képzelet szülte, ne tessék egyetlen mondatát se komolyan venni:

Mivel a Valve nem zárta el eléggé a csapot, kiszivárgott egy csomó, a Half-Life 3-mal kapcsolatos kulcsfontosságú információ. Tehát következzék a Half-Life 3 kiszivárgott beszivárgása, amelyről még senki sem tud csak te és én és mi:A minkaztánmindenttudunk.misinfo weboldal szerint kiszivárgott néhány, a Half-Life 3 fejlesztésével kapcsolatos szupertitkos, kulcsfontosságú információ: A Valve főnöke, Nyúel Gábor nem vette figyelembe az otthoni gigantikus hűtőszekrényét hajtó atomreaktor sugárzásának felezési idejét, minek következtében a színültig lévő hűtőszekrény majdnem a fejére borult. Kis híján megúszta a balesetet sérülés nélkül, de az éppen felboruló hűtőszekrényt kikerülve az amellett lévő csapnak (Valve, érted?) esett, az pedig beleállt a szemébe. Ennek következtében agysérülést szenvedett, és személyisége megváltozott. Azóta egyrészt ragaszkodik a szemébe beleállt csaphoz, nem hagyja azt onnan kiműttetni, valamint gyűlöli az erőszakot. A Half-Life 3-is teljesen erőszakmentes, család- és tinilánybarát játék lesz. Ennek betartására Gábor nagyon szigorú utasításokat adott - a Valve legjobb szakemberei fognak az új részen dolgozni, amely az erőszakmentességnek megfelelően csaknem teljesen szakít a korábbi részek hagyományával, az elhízott hardcore gamer barlanglakók helyett kazuár tinilány játékosokat célozva meg, egy plázacica-szimulátor lesz.

Amikor egy céges megbeszélésen ezzel kapcsolatban a Half-life 2 fejlesztőcsapatának egyik tagja megemlítette, hogy nem ért egyet a franchise új irányvonalával, az egyébként teljesen békés Gábor begőzölt, szája habzani kezdett, fiókjából egy rózsaszín feszítővasat rántott elő, és azzal támadt az alkalmazottjára. A helyiségben tartózkodó kigyúrt programozók azonban közbeavatkoztak, így az alkalmazott a támadást könnyebb sérülésekkel megúszta.

Maga a játék a következőkből fog állni: 16 éves gimnazista tinilány főhősnőnk otthonról indul, az első pályán el kell bicikliznünk a közelben lévő plázáig, ahol 4 órás munkát szeretne vállalni. Ezen a pályán a játék szájbarágósan tanítja meg az irányítást, hősnőnknek a tanulópályán házassági ajánlatokkal őt bombázó fiúkat kell kikerülnie rózsaszín biciklijével. Az irányítás bonyolult, nehezen megtanulható, de legalább kényelmetlen lesz, a pályák átláthatatlanok lesznek, de legalább hülyén fognak kinézni. A Valve kommunikációs részlegén dolgozóknak már verőlegények tanítják a „Nem bug, hanem feature!” mondatot.

A következő pályán hősnőnknek munkát kell találnia. Lehet takarító, WC- pucoló, vagy bolti eladó, felszolgáló, majd ha már elég TP-t gyűjtött, akkor ügyfélszolgálati munkatárs. Ha sikerül munkát találnia, akkor később komolyabb kihívásokkal találja szemben magát: Ügyfélszolgálati munkatársként dolgozva észreveszi őt egy jóképű parasztlegény. Amikor hősnőnk szexisen beleakad a headsetbe és leesik a székről, a parasztlegénynek ez annyira megtetszik, hogy rögtön házassági ajánlatot is tesz neki. Itt hősnőnk először elszégyelli majd magát, mint a Bazi Nagy Görög Lagziban, és döntéshelyzetbe kerül: ha elfogadja az ajánlatot, akkor a következő néhány pálya során az esküvőszervezésről, majd magáról az esküvőről fog szólni, utána pedig vége a játéknak. Ha nem, akkor tovább kell dolgoznia a plázában, ahol további TP-t gyűjt, és további kalandok várják még. A játék Gordon Freeman cameoját is tartalmazza majd. Gordon egy csapdába esett villanyszerelőként fog megjelenni, őt kell hősnőnknek kiszabadítania a mennyezetről lógó kábellel Gordont a nyakánál fogva foglyul ejtő, gonosz, szörcsögő léghűtő berendezés fogságából.

Gordon kiszabadításáért hálából odaadja hősnőnknek rózsaszín feszítővasát, ami a játék folyamán kulcsfontosságú lesz, főleg a csúcsponton, az esküvős résznél., ahol aranyos dalmata kiskutyák is meg fognak jelenni, amelyek a szereplők fejére ugrálnak majd - a fejlesztők ezzel is tisztelegnek az előző két rész hagyományai előtt. A kiskutyák természetesen nem fogják átvenni az irányítást az emberek felett, és természetesen nem kell majd őket legyilkolni, hiszen erőszakmentes játékról van szó. Kicsit meg kell csak őket simogatni a menyasszonyi ruhánk fodrai közé rejtett rózsaszín feszítővasunk segítségével, hogy ne rontsák el az esküvő hangulatát.

A Valve komoly sikereket vár az új résztől, hiszen az agysérült Gábor teljesen meg van győződve arról, hogy a 16 éves tinilányok a játékot úgy fogják vinni, mint a cukrot. Már most beruháztak 1 milliárd dollárt a játékban megjelenő pláza teljes egészében történő megépítésére. Gábor persze azért valamin spórolni is szeretne, ezért a játék szereplőit rabszolgaszínészek mozdulatairól fogják motion-capture-ezni. Jelenleg a plazaépítéssel egyidőben a rabszolgaszínészek Afrikából és Oroszországból való beszerzése is zajlik, a rabszolgákat a Valve főhadiszállásának sötét, nedves, de rózsaszín falú kazamatáiban, rózsaszín láncokra verve fogják elhelyezni-így könnyebben bele tudják majd élni magukat a tinilány-történet hangulatába. A játék fejlesztésének befejeztével a plázát felrobbantják, a rabszolgákat pedig megölik, nehogy a játékról bármi is idő előtt kiszivárogjon.

Sok aranyos kis dalmata halt meg ezekért az információkért…

Mivel le volt értékelve, megvettem a GOG-on azt a klasszikust, amelyet fiatalként annyi de annyi órát játszottam még C64-en, majd Amigán hogy nem is emlékszem. Igen, Sid Meier Pirates! c. alkotása még ma is megállja a helyét, nagyon jól kitalált, jól összerakott, jól elővezetett játék. Szóval kemény munkával megkeresett fillérjeim egy részét erre a játékra áldoztam. Kicsit idegesítő volt a hosszú install folyamat, de végül hiba nélkül beüzemelődött Dosbox alatt, ezzel megspórolva számomra egy csomó időt, fáradtságot, és mivanmámegint típusú idegeskedést. Elkezdtem a játékot, és már az elején érezhető volt, mennyire nem épp javított a verzió, hanem inkább rontott. A grafika szebb akart lenni, mint az C64-es/Amigás klasszikus, a hangok is jobbak próbáltak lenni, egy kis hozzáadott digitális pofázással, ami akkoriban nagy szó volt. Sajnos mindkét javítási próbálkozás sikertelen lett, sőt ezek nemhogy hozzáadtak volna az eredeti varázsához, de még el is vettek belőle. Az egyetlen plusz dolog ami tetszik, az a hajókabin, ami jópofára sikerült- pl az ágy jelzi azt, hogy hajnal 2 óra van és le kéne feküdni... Tűrhető a térkép, végre nem kell külön papíron, illetve ma már jpg fájlon nézegetnem hogy hol a vérben vagyok a térképen, ez itt már be van építve a játékba. A practice fencing opció kb annyira felesleges, mint az eredeti "Take sun sight" része.

A tengeren való mászkálás meg a csaták sajnos kimondottan csúnyára sikerültek, ezeket már az akkori technológiával is sokkal szebbre meg lehetett volna csinálni. A kardozás tűrhető, az egyetlen siralmas rész, amikor a legyőzőtt ellenfél ahelyett hogy felemelt kézzel letérdelne előttem, egyszerűen felteszi a kezét, belenéz a kamerába, mintha filmben szerepelne, és érces hangon közli, hogy megadja magát. Ó violinkulcs, bár ne tették volna ezt.  Sajnos az ilyen melléfogások nagyon sokat rontanak az összképen.

Nézzük mi van ha megtámadunk egy várost: Először is az, hogy borzasztó az irányítás a város körüli csatában, ennek ellenére az ellenfél kétszeres túlerőben lévő bandáját különösebb nehézség nélkül legyűrtem. Igazából a kakit is ki kellett volna hogy verjék belőlem, de nem, inkább visszavonultak, és behúzódtak az erődítményükbe, ahol már nyugodtan meg tudtak halni, és hagyni tudták, hogy kiraboljam őket. Csodás.

Nem így kellett volna ezt az egészet. Ez nem méltó az eredeti Pirates! zsenialitásához. Egy ponton, amikor a zsákmányt kell elvennünk a legyőzött hajótól vagy várostól, zene helyett valami furcsa sípolást hallható, arra gondoltam, lehet hogy befejezetlen a program, és azért vannak benne ezek az idegesítő hibák. Még így is szórakoztató, de csak azoknak ajánlottam volna, akik szerették az eredetit, nekik is csak kipróbálásra. Kár érte, jó próbálkozás volt akkor. Ennél már csak a modern, XXI. századi verzió lett rosszabb...

Írtam egy fake-beharangozót a Syberia 3-hoz. Szándékosan igyekeztem a legelborultabb, legőrültebb dolgokat kitalálni. Figyelem, az egész irományt a képzelet szülte, ne tessék egyetlen mondatát se komolyan venni:

Szenzáció!!!

Kiszivárgott a Szibéria három c. tündérmese története!

A játék Vlagyivosztok egyik temetőjében fog kezdődni. Sétáló Katalin a kriptában, egy kőlapon ébred, és nem tudja, kicsoda. Valójában meg van halva, pontosabban nincs, csak mindig meghal aztán meg feltámad. Álmából egy idegesítő lebegő húsvéti tojás ébreszti fel.

 Katalin valahogy így fog kinézni az új részben (jobb oldalt)

A tojás megjegyzi, hogy Katalinnak hullaszaga van. Katalin erre megharagszik a tojásra, és lerúgja. Innentől Rugdosódó Katalinná válik. A kriptában van néhány tántorgó zombi, ezeknek is új nevének megfelelően, lerúgja a fejét. A kriptából kiérve konstatálja hogy baromira hideg van, és fázik a sejhaja mert miniszoknya van rajta. Ennek semmi jelentősége nem lesz, csak Katalin így szexisebb, és a férfijátékosokat jobban megfogja még élőhalott állapotában is. Meg így jobban le tudja rúgni az ellenfelei fejét. A játék során többek között találkozik a nyugalmazott, időközben pálcikaemberré öregedett Minszkkel, és Bú nevű hörcsögével  a Baldur's Gate-ből.

A dögunalmas történet egyetlen érdekes pontja, hogy ezúttal szerelmi szál is van: Katalin halálosan beleszeret Minszk az idők folyamán érett felnőtt pézsmapatkánnyá növekedett hörcsögébe. A történet végén találnak egy befagyott Junoszty tv-t és egy Sokol rádiót, ezeket megdörzsölik, hátha meleget adnak, de ehelyett tudtukon kívül Vlagyimir Iljics Lenin, és Mihail Gorbacsov szellemét idézik meg. A két egykori szovjet politikus szelleme dühödten támad hőseinkre, de hőseink dicsőséges harcban végül győznek, Katalin egy rúgással eltalálja Gorbacsov májfoltját, Minszk pedig átvágja a Lenin agyába csatlakozó csoportkábeleket (ezt a Red Alert 2 óta lehet tudni, hogy voltak)

A két gonosz szellem legyőzése után az azokat csodalámpaként megidéző TV-ket és rádiókat is elpusztítják. Az amúgy is öreg Minszk végül szívrohamot kap, és rábízza a hörcsögét Katalinra. Katalin és a hörcsög végül egybekelnek, Katalin neve innentől Búné Sétáló Katalin lesz. Esküvőjükre meghívják az értelmi fogyatékos zseni Foralberg Jánost is, aki időközben feleségül vett egy csinos mammutot. (A mammut asszonyneve Foralbergné Bú Rozália lesz.)

A történet vége happy end, Katalinnak kishörcsögei születnek, akik a Szibéria négyben jelentős szerepet fognak kapni, és segíteni fognak neki újra halandónak lenni. Ennyi volt a ma esti agymenésem, kb 10 perc kemény alkotómunka gyümölcse. Aki elolvasta, remélem értette a célzásokat, vicceket. Az okozott agysérülésekért elnézést kérek. Jó éjt mindenkinek!

Üdv mindenkinek,

A blogom, ahogyan a címe is mutatja, azért jött létre, hogy az írogatással kapcsolatos perverz hajlamaimat kiélhessem. Főleg számítógépes- és videojátékokkal kapcsolatos írásokat tervezek, aztán ki tudja, ahogy Indiana Jones is, még nem tudom, merre tovább, de majd kitalálom.